Elérhető távolságban autóval, autóbusszal - Drávucz Péter írása
Krakkót sokan – joggal – Európa egyik legszebb városának tartják! Történelmi, kulturális, szórakoztató és gazdasági központ, amelynek élénk gazdasági életét csak sejtheti a patinás falak közt bolyongó turista, mert a belső kerületekben nincs forgalom, gyár, üzem, ám annál több a látnivaló!

Peckes, hízott galambok burukkolnak Krakkó hatalmas főterén, a Rynek Glównyn, elragadtatott gyermekhad eteti őket. Zsibong a nép a téren lévő középkori vásárcsarnok, a Posztóház árkádjai alatti boltokban is, nemkülönben telve vannak a templomok, ráadásul nem csupán idősebbekkel, hanem gyerekekkel, fiatalokkal, középkorúakkal, jellemzően „jóarcú” emberekkel. Nyüzsög a város: japán, finn, amerikai és spanyol turistacsoport falatozik velünk ugyanabban az étteremben – hiába, Krakkó nagyon felkapott úti cél az öreg kontinensen és a tengerentúlon is.
Mondhatnánk, európai turisztikai központ: az óváros, a Wawel már 1978 óta a világörökség része. Bár Lengyelország második legnagyobb városa, gyalogosan is könnyedén bebarangolható, a közlekedés pedig, sokkal szervezettebb, átgondoltabb, mint például Budapesten, dugót alig látni. Krakkó annyira népszerű, hogy a tavalyi évben már sok is volt a jóból, pontosabban, a randalírozó angol és skót fiatalokból; a város polgármestere rendeletben tiltotta meg, hogy a kocsmákban, éttermekben kiszolgáljanak részegen, hiányos öltözékben botránkoztató turistákat – egyébként Budapesten is hasonló gondok akadnak a szigetország fiataljaival...

Ki a hasát nem szereti…
Krakkó nem kevesebb, mint hatezer műemlékkel, félszáz múzeummal, tucatnyi egyetemmel, középiskolával, színházakkal, Operával, templomok sokaságával, szállodák, panziók, éttermek százaival várja a nagyérdeműt. Ami az éttermeket illeti, falatozáshoz valóban van miből válogatnia a látogatónak: a lengyel konyha első osztályú, történelmi barátaink mentalitásáról sokat elárul következő mondásuk, miszerint: „… aki nem eszik és iszik sokat, feltehetően irigy vagy gonosz ember.”
A Posztóházzal és a „lengyel Petőfi”, Adam Mickiewicz szobrával szemben lévő étterem vendégei mindent meg is tesznek az ilyesfajta gyanúsítások megelőzése érdekében, és nagy lelkesedéssel esznek-isznak. Körülnézek, az egyik asztalnál cékla-, illetve pacallevessel ismerkednek, a másiknál bigos érkezik, ez leginkább a mi székely káposztánkra emlékeztető étel, ám adott esetben akár mézet, gombát is tesznek bele. A lengyel konyha nagyon ért a káposztából készült különböző ételekhez, és halételekből is gazdag a választék. Mi lengyel tejszínes heringet választunk. Bőséges a kínálat füstölt sajtokból, almás lepényekből, kompótokból is.

Elpusztult a mohó sárkány
Nemzetközi turistacsoportjaink, hasonlóan a Rynek Główny peckes galambjaihoz és a Posztóház önfeledt vásárlóihoz, egyre elégedettebben zsibonganak, érkezik a sokadik kör bivalyfüves pálinka (żubrowka) és málnás sör, akad, ki mézborral kísérletezik. Az első kör – a lengyel konyaművészet tanulmányozása – jól sikerült, így nekiindulunk, hogy felderítsük a középkori lengyel királyság meghatározó városának kulturális örökségét.
Krakkó annak idején a waweli dombokon alakult ki: a nyugati szláv törzsek nagyjából ugyanazon évtizedekben érkeztek ide, amikor Árpád népe a Kárpát-medencébe. Azon ősi időkben még sárkány is élt a waweli dombok barlangjaiban – legalábbis így szól a legenda –, akit rendszeresen marhával, borral és szűz lánnyal kellett kifizetni. Mígnem a lakosok úgy döntöttek, ként töltenek az egyik megölt és kibelezett jószág belsejébe, majd a váltságdíj átadása előtt közvetlenül meggyújtják, hátha a fenevad az egészet mohón lenyeli. Így történt, és a sárkányt pár óra múlva kimúlva találták…

Közös emlékek
A középkorban Magyarország és Lengyelország nagyon hasonló pályát futott be: Európa gazdag, erős és meghatározó királyságai voltak, uralkodóházaik közt számos rokoni kapcsolattal; napjainkban is hemzseg a város a közös emlékektől. (Például a sárkánybarlang megtekintése után a Wawel várába sétálunk fel, ahol a lengyel királyok várának sírkamrájában magyar származású uralkodók is nyugszanak.)
Így az erdélyi fejelemből lengyel uralkodóvá választott Báthory István, vagy Nagy Lajos királyunk lánya, Hedvig, a litvánok keresztény hitre térítője, akit 1997-ben II. János Pál avatott szentté. Hedvig – lengyelül Jadwiga – eladott ékszereiből létesítették azt a Jagelló-egyetemet is, amelynek évszázadokon keresztül legkevesebb minden ötödik hallgatója magyar volt.
A sírkamrában nyugvó magyar származású uralkodókon túl – a dinasztikus összefonódások felsorolása lehetetlen, és akkor még nem szóltunk Rákóczi lengyel, vagy Bem apó magyar kapcsolatairól – számtalan magyar emlékhelye van a városnak – hol a Balaton étterembe, hol a Balassi-emléktáblába ütközünk. Később a város legrégibb fogadójában, a Rózsa Szállóban értesülünk arról, hogy itt lakott egykor Liszt Ferenc, miként Balzac vagy I. Sándor cár is.
Vége-hossza nincs a történelmi párhuzamoknak – állapítjuk meg, és ekkor a Mária-templomból, miként minden órában, felharsan egy trombitahang. Majd hirtelen megszakad. A 13. században mongol nyíl találta el a katonát. Krakkót, sok magyar településhez hasonlóan, felégették a tatárok, a katona halálát e félbeszakadt dallam őrzi, a lengyelek „hejnál”-nak nevezik, hazai nyelvészek szerint ez a magyar hajnal szó torzult változata.
A Wawelbe egyébként többféle jegyet válthatunk. A várudvari séta a legolcsóbb, a várfalakról kellemes kilátás nyílik a Visztulára, többet kell viszont fizetnie annak, aki a pompás királyi termekre, vagy a koronázási jelvényeket őrző kincstárra kíváncsi. A Wawel az egyik legszebb reneszánsz kori épületegyüttes Európában – Mátyás király visegrádi palotájára emlékeztet, nem véletlenül. Sokszor a mesteremberek személye is megegyezett, fúrtak-faragtak pár évet Visegrádon, majd átjöttek Lengyelhonba dolgozni.

Krakkói emberek
Krakkóban rengeteg a fiatal, legkevesebb hatvan-hetvenezer diák tanul itt, esténként vidám zajongás hallatszik a kis kávéházakból, valahol dzsessz szól, az árkádok alatt kis színházak plakátjai tájékoztatnak az előadások kezdetéről. A kalandozások elengedhetetlen kelléke az úgynevezett krakkói kártya, amely jó az összes tömegközlekedési eszközre, számos múzeumban elfogadják, és még egyes éttermekben, kávéházakban is kedvezményeket adnak a meglepett kártyabirtokosnak.
Krakkóban az a jó, hogy szeretik a magyarokat. Hazánkfiai egyébként nagyjából eddig is jutnak el, mert nagy ez az ország, Varsóba, Poznańba, a lengyel tengerpartra a mai időszűkes világban tanácsosabb repülővel menni. Ám Krakkóig utazhatunk autóval, vagy akár busszal is. A város előtt olyan gyönyörű volt a táj, hogy megálltunk nézelődni – az első autós a magyar rendszám láttán rögtön angolul kérdezte, tud-e valamit segíteni. Egyik este újonnan szerzett ismerősünk elmesélte, nagyapja a II. világháború lengyel katonatisztjeként annak a magyar kormánydöntésnek köszönheti életét, amely az akkor közös határt megnyitotta a két oldalról harapófogóba zárt maradék lengyel hadseregnek. Egy szó, mint száz, a lengyel köztudatban mi jobban benne vagyunk, mint fordítva.
Az egyik legszebb gesztust azonban egy étteremben tapasztalhattuk meg, ahol a zenekar – tiszteletünkre – teljes átéléssel – és leírhatatlan akcentussal – játszotta, énekelte a magyar turnéjukon tanult nótát. Valahogy így hangzott, selymesen zsizsegő lengyel nyelven: „Zsigan, Zsigan, miert vadj zsigani, zsargalabu zsizsdenit azs aniadnak...”

Krakkó és környéke
A városból számos helyre kirándulhatunk, legismertebb a 100 kilométerre fekvő Zakopane. A Lengyel-Tátra fővárosát télen a síelők, nyáron a természetjárók veszik birtokukba, bár a főszezon azért november közepe és április közepe között van. A sípályák száma felmérhetetlen, akadnak kezdőknek való, kedves lankák, profiknak dukáló, meredek hegyoldalak. A síelők munkáját mintegy félszáz különböző típusú sífelvonó segíti. A város északi részéből, Kuźnicéből induló felvonó a közel 2000 méter magas Kasprowy Wierch hegycsúcsra visz fel. Ajánlott kirándulás a világhírű wieliczkai sóbánya, ahol már 800 éve is folyt a termelés, sóból készült szobrok, csillárok, oltárok, szobrok, földalatti tavak kápráztatják a szemet, a bányajáratok hossza 350 kilométer. Kicsit drága mulatság, de megéri!


Drávucz Péter